12. fejezet

2014.01.06.

12. fejezet

Drága olvasóim! Meghoztam a 12. fejezetet, remélem tetszeni fog. Szerintem nem éppen a legjobb alakításom, de most ezt tudtam kihozni magamból. Ha mégis tetszik megköszönném ha kommentelnétek. Nagyon köszönöm a három feliratkozót, hihetetlenül sokat jelent nekem. Még háromszáz oldalmegjelenítés és elérünk az 1000-hez, szóval hajrá. A részről nem mondanék inkább semmit, csak annyit, hogy olvassátok el.

Jó olvasást, 

Kata 

...- és elmeséltem neki mindent töviről hegyire. Annyira jó volt kiadni magamból ezt a sok felgyülemlett dolgot, és igaz, hogy annyira nem súlyosak, de örülök, hogy megszabadultam a tehertől. Amy figyelmesen hallgatott, ezt az is bizonyította, hogy valahol még bele is kérdezett, mert állítása szerint nem hagyhatom ki ezt a roppant fontos tényezőt. Néha még meg is mosolyogtatott, mennyire érdeklik még a legkisebb apróságok is őt, de örültem, hogy talán találtam egy újabb barátot magamnak. De nem szeretném elszólni magamat, még a végén valami rossz történik velem, mármint valami nagyon rossz, és ezt nem szeretném. Miután hosszas beszélgetésünk a végére ért letettem a telefont azzal a mondattal, hogy "még hívlak", amit ő örömmel fogadott. Viszont ez után nem tudtam már mit csinálni. Elegem lett abból, hogy magamat sajnáltatom. Eldöntöttem, hogy ez így nem mehet tovább. Biztos oka volt annak, hogy nem mondta el távozásának miértjét, és biztos vagyok benne, hogy nemsokára újra láthatom barátomat. 

 Lecsoszogtam a nagyiékhoz és miután megbizonyosodtam, hogy minden rendben, leültem a díványra, és unalmamban elkezdtem TV-t nézni. Sokat válogattam a csatornák között, de végül valami zenei csatornán maradtam, mivel még mindig az volt a legelfogadhatóbb. Mire ismét megnéztem az órát már este 8 óra volt. Hűű jól eltelt az idő! De hogy mivel fogalmam sincs, mert itt csak zenéket hallgattam. Mivel már nem akartam tovább itt punnyadni, eldöntöttem, hogy elmegyek egyet sétálni. Nem akartam kilométereket gyalogolni csak, úgy éreztem szükségem van egy kis mozgásra. Gyorsan felfutottam a szobámba, felkaptam egy farmert, aztán visszaszaladtam a földszintre és amint beköszöntem a nagyiékhoz elindultam. A nagy sétálásom közepette, észre sem vettem, hogy ismét abban a parkban vagyok ahol a minap is. Most jobban megcsodálhattam szépségét. A sok ember nyugodtan sétálgatott, volt aki egyedül, de a többség, vagy egy kutyával, vagy egy gyerekkel, vagy a barátjával élvezte ki ezeket a perceket. Sok szerelmespár is megfordult a környéken, akiket csak mosolyogva figyeltem. A parkban volt egy játszótér, ami a gyerekek gondtalan nevetésétől visszhangzott. Ahogy elfigyeltem őket, semmi gondjuk nem volt és ez így van rendjén. Ki kell élvezni a gyerekkori pillanatokat amíg még nem késő. Régen mindig azt kívántam, bárcsak felnőhetnék végre. De most már pont az ellenkezőjét szeretném. Visszaszeretnék térni abba az időbe, mikor még semmi gondom nem volt. Csak az, hogy anya nem vesz nekem fagyit, vagy, hogy Mike ellopta a babáimat vagy, hogy apa mindig csak csikiz. Igazából most jövök rá milyen jó gyerekkorom volt. Az igaz, hogy sokszor veszekedtünk a családban, de ez mindenkivel előfordult. Szerintem nincs olyan család ahol ne lennének veszekedések. És ez így van rendjén. Bambulásomból egy lágy hang zökkentett ki. 

- Szia.- mosolygott rám, a harmincas éveiben járó, barna hajú és szemű nő.

- Jó napot.

- Dana O'Connor vagyok, de hívj csak Danának. Szeretném ha tegeznél.

- Jól van én Savvanah Skyes vagyok.- mutatkoztam be én is illedelmesen, mert semmi félni valóm nem volt.

- Bocsánat, hogy csak így leszólítottalak, csak annyira kedves a kisugárzásod, és nekem úgy tűnt, hogy szereted a gyerekeket.- mondta még mindig kedvesen, mosolyogva.

- Igen ez így van, nagyon szeretem a gyerekeket- bólintottam megerősítve mondandómat.

- Akkor jól sejtettem. Az lenne a kérdésem, hogy besegítenél-e nekem? Tudom, hogy ez nagyon fura meg minden csak már nagyon régóta keresek egy bébiszittert, de még mindig nem találtam. Mindegyik idős volt és ebből adódóan nem jöttek ki jól a lányommal. Én pedig nem szeretnék egy ilyen embert a gyerekem mellé, már nem azért. És azt szeretném kérdezni, hogy te elvállalnád-e?- fejezte be a monológját.

- Öhmm... ez most meglepett, de azt hiszem elfogadom, úgysincs más dolgom.- a válaszadásom előtt még átfutott az agyamon nagyon sok dolog. Hogy akkor mikor fogom látni Jaket. De aztán egy másik dolog is bevillant. Márpedig az, hogy Ő most jelenleg nincs itt és nem tudhatom mikor tér vissza. És amúgy is nem szeretném az egész nyaramat unalmasan tölteni. Amint kimondtam válaszomat, Dana szeme felcsillant és egyből megragadta a karomat, aztán magával húzott. Igazából fogalmam sincs hova megyünk, de éreztem, hogy megbízhatok ebben a nőben. Nem sokat sétálhattunk, mikor elértünk egy szép házhoz. Nem volt sem kicsi, sem nagy, de annál gyönyörűbb. Lehetett látni, hogy sokat foglalkoznak azzal, hogy az itt elhaladó ember is megcsodálhassa.

Anastasia Anderson

 Amint beléptünk,egy kis előszoba után egyből a konyhába értünk,  ahol szembetaláltam magam a világ legédesebb kisbabájával. Nem lehetett nagyobb egy évesnél és ahogy rám nézett hangos nevetésbe tört ki. És sem hagyhattam ki, így én is elmosolyodtam. Dana és a másik nő, aki eddig a kisbabát etette, pedig szórakozva figyeltek minket. Ahogy mindenki lenyugodott, jobban mondva én lenyugodtam, már felszabadultabban odamentem az etetőszékhez, és bemutatkoztam a nőnek.

- Jó napot, Savannah Skyes vagyok.- nyújtottam kezet. Ő kedvesen elfogadta azt és megszólalt:- Szia, nyugodtan tegezz, én Carolyn O'Connor vagyok, Dana testvére, ő pedig...- mutatott a kislányra-...Anastasia Anderson.- mosolygott hasonlóan, mint Dana. A nagy bemutatkozás után, sokat beszélgettünk még a munkámról meg egyéb másról is. Nagyon megszerettem ezeket az embereket annyira szimpatikusak voltak. És sok mindenen mentek keresztül, mert Dana férje, Anastasia apja elhagyta őt, amint megtudta,hogy terhes. Az egészet majdhogynem egyedül kellett kibírnia. Remélem én majd találni fogok egy olyan férjek aki végig mellettem lesz egész életen át. Tudom minden lány ezt kívánja, de reméljük nálam valóra is fog válni. Megbeszéltük, hogy holnap tízkor eljövök ide és egyenlőre még Danával együtt vigyázunk Anastasiára, mármint majd segít nekem, mindenben, de amint belejövök ebbe akkor már egyedül fog hagyni Anaval. Olyan fél tíz körül értem haza, bejelentettem, hogy megérkeztem, aztán egy szendvics társaságában felvonultam. Tízkor, mikor befejeztem minden dolgomat fáradtan dőltem be az ágyamba és vártam, hogy az álommanók elraboljanak.

Másnap reggel az ébresztőóra nem túl kellemes hangjára ébredtem, és megfordultam a másik oldalamra, hogy visszaaludhassak. De amint elém kúszott "rég" nem látott barátom arca, szemeim kipattantak és inkább nem hunytam vissza őket. Semmi kedvem nem volt, hogy újra elkezdjek gondolkozni, a miérteken, amikre úgysem kapnék választ. Kiszálltam az ágyamból és átvonultam a fürdőszobába. Miután elvégeztem szokásos reggeli teendőimet, lementem a lépcsőn. Amint a konyhába értem megpillantottam nagymamám alakját, aki a gáz előtt sürgött-forgott. Nyomtam az arcára egy jó reggelt puszit majd leültem az asztalhoz, mert ezt rendelte. Elmondása szerint, most vagy sietek vagy nem mindenféleképpen meg kell reggeliznem. Kérésének eleget téve, megettem a finom pirítóst majd egy almát is és fél tíz körül elindultam új munkahelyemre. Nem kevesebb mint 20 perc alatt odaértem és már be is csöngettem. Dana nyitott nekem ajtót és egy nagy öleléssel fogadott. Belépve Anát ismét az etetőszékében találtam ahogy kölesgolyót majszolt. Ismét elnevette magát amint meglátott. Nagyon aranyos volt. 

- Szóval Savannah, nemsokára Ana befejezi az evést és akkor tudnánk vele játszani. Mit gondolsz?- tette fel Dana a mai nap folyamán az első kérdést.
- Szerintem szuper, már alig várom. Meg aztán elmagyarázol nekem mindent, mit hol találok, mikor mit kell tennem vele?- kérdeztem én is.
- Persze, ez csak természetes, de ezt a mai nap folyamán nem csak elméletben, de gyakorlatban is elfogjuk játszani. Ne aggódj.- kacsintott rám. Miután Ana befejezte az evészetet, Dana mondta, hogy nyugodtan vegyem ki, aztán kövessem. Kicsit bátortalanul, de teljesítettem kérését. A nap végére, már teljesen profinak éreztem magam, megvoltam elégedve magammal. Ilyet sem mondok sokszor, szóval ez egy nagyon jó jel. Anastasia valami hihetetlenül aranyos kislány, és nagyon jól nevelt. Nem is csak az anyának, de nekem is szót fogad, aminek roppantul örültem, mert azt hittem hisztizni fog, és akkor nem tudtam volna mit tenni. De szerencsére nem így lett. Abban egyeztünk meg, hogy holnap kilencre jövök ide, mert akkor Dana eltud menni időben dolgozni. Még nem tudom, hogy fogok fölkelni ilyen korán, de valahogy csak sikerülni fog, hiszen van miért. Anastasiáért. Már alig várom, bár van bennem egy kis félelem, hisz még is csak egy egy éves gyerekre kell vigyáznom, egyedül. Ma korábban indultam haza, fél kilenckor. Mivel tudtam, hogy ha a szokásos időben feküdnék le akkor esélyem sem lenne arra, hogy időben kikászálódjak az ágyból, eldöntöttem, hogy tízkor már ágyban leszek. Így is tettem, amint hazaértem, és beköszöntem a nagyiékhoz, és amint ettem egy kicsit, letusoltam, fogat mostam, már bújtam is be az ágyamba, de pont mikor lecsukódtak a szemeim megszólalt a telefonom. Sopánkodtam felültem, és felvettem az említett tárgyat. 
- Szia Savannah!
- Szia Lara, figyelj, nagyon szívesen beszélnék veled, csak az a gond, hogy holnap korán kell kelnem, szóval mi lenne, ha inkább máskor beszélnénk? 
- Persze Savi megértelek.- sóhajtott fel és meghallottam hangjában a csalódottságot. Azonnal bűntudatom támadt, ezért megszólaltam.
- De mindegy, szerintem nem gond, ha pár órával később feküdnék le, szóval nyugodtan mondjad.- mosolyodtam el bár ő ezt nem láthatta.
- Nem, nem nyugodtan aludj, jó éjszakát.- mondta és tudtam, hogy már készül letenni a telefont,de meggátoltam benne.
- Ne merd letenni Lara! Esküszöm, ha leteszed, akkor meglátogatlak téged álmodban.- kezdtem parancsoló hangnemben, de a végét el kellett nevetnem. 
- Jól van, jól van.- egyezett bele a vereségében. -Igazából nem akartam semmit konkrétat mondani, csak gondoltam találkozhatnánk, hisz olyan rég nem láttuk egymást.- fejezte be röhögve a mondatát, hisz annak semmi valóságalapja nem volt.
- Persze, szívesen, hisz legalább egy hónapja nem találkoztunk.- mondtam én is röhögve.
- Akkor holnap neked jó?- tűzött ki egy időpontot.
- Öhmm... nem is tudom, holnap kilencre megyek dolgozni, és...
- MI VAN???- kiáltott fel barátnőm.- Mi az, hogy dolgozni. Mégis mikor akartad elmondani, hogy dolgozol? Ez felháborító.- hallottam Lara hangjában a csalódottságot, amitől lefagyott a mosoly az arcomról.
- Figyelj, Lara nagyon sajnálom, elakartam mondani, csak hivatalosan holnap lesz az első munkanapom, gondoltam inkább azt mesélem el. Amúgy pedig, nem nagy cucc csak egy gyerekre kell vigyáznom. próbáltam kimagyarázni magamat, aminek azt hiszem meglett a hatása, mert telefonpartnerem már normálisan válaszolt.
- Jól van, megbocsátok, de remélem ez volt az utolsó ilyen. 
- Igen ígérem.
- Visszatérve a holnaphoz, inkább majd hívj fel a végzel és eléd megyek. Oki?- kérdezte, és hallottam a hangjában, hogy mosolyog.
- Az úgy szuper.- görbültek felfele az ajkaim.
- Holnap találkozunk.- kezdte a búcsúzkodást.
- Oksi, majd hívlak, puszi szia.- tettem le a telefont meg sem várva válaszát. Tudtam, hogy ezért holnap még kifogok kapni, de nem nagyon zavart. Bebugyoláltam magam a meleg takarók alá, akkor is ha tudtam, reggel megfogok dögölni a hőtől, és lehunytam a szemeimet.

- Pár hét múlva-

Lejárt. Hogy mi? A nagyiéknál töltött időm. Bizony letelt ez a másfél hónap, hihetetlen gyorsasággal. Elképesztő, hogy mikor ideértem azt képzeltem, hogy biztos megfogok halni, mire a nagynénémhez megyek. De ez nem így lett. Még nem is unatkoztam, hisz volt egy kislány aki bearanyozta a mindennapjaimat. Mellette egyszer sem éreztem az Ő hiányát, mert mindig volt valamivel amivel foglalkoztatott. Vagy játszani akart, vagy enni, vagy inni vagy valami badarságot tervezett amibe engem is mindig beavatott, kézzel-lábbal kommunikálva. Nagyon megszerettem Anát, és ahogy így betekintek a jövőmbe, nem tudom elképzelni az életem nélküle. De nem csak az ő hiányát fogom érezni, hanem Laraét, Danáét, Melodyét és bár nem túl fényes a kapcsolatom Destinyvel, de az övét is. Remélem egyszer eljutunk ahhoz a ponthoz, mikor nem fog csúnya szemmel nézni rám. De akik a legeslegjobban fognak hiányozni, az a nagyi meg a nagypapa. Sosem gondoltam volna, hogy egyszer ezt kifogom ejteni a számon. Úgy megjavult a kapcsolatunk, hogy szerintem Anyáék meg sem ismernének minket. Rájöttem, hogy a nagyinak mindent elmondhatok, nem fog kinevetni vagy gúnyolódni, ezért is tudja az egész történetemet Jake-vel. Komolyan nagyon meglepett, mikor egyik reggel megállított azzal az indokkal, hogy "most szépen leülsz, és elmesélsz minden veled történt dolgot, mert látom, hogy sosem vagy olyan jó hangulatban". Belátva, hogy nincs más lehetőségem, helyet foglaltam a konyhában, és kiöntöttem a lelkem. Komolyan meglepődtem, mikor ahelyett, hogy kiröhögött volna, inkább tanácsokkal látott el. Ami pedig úgy szólt, hogy "ne aggódj, biztos vagyok benne, hogy idővel mindent megfog indokolni, addig is csak éld az életedet, és ne csüggedj". Ezután komolyan mondom mindent, de mindent elmondtam neki, és mivel kb. mindig jelen volt a nagypapa, ő is hallotta a szenvedésemet. Sosem képzeltem volna, hogy egyszer úgy fogom elhagyni ezt a helyet, hogy tudom, hiányozni fog.
 Már bepakoltam, a bőröndömbe, és készen állók az utazásra, csak a szüleimre várunk. Megkértem Mikeot, hogy ha tud jöjjön el ő is, mert már nagyon hiányzik. Erre csak röhögve rávágta, hogy dehogy megyek, hülye leszek. Tudtam, hogy nyert ügyem volt, csak várnom kellett. Mikor már este hétkor sem voltak itt, aggódni kezdtem. Oké, hogy néha késni szoktak, jobban mondva mindig, de azért két órát csak nem késnek ők sem. Nagyon rossz előérzetem támadt, és tudtam, hogy itt nincs valami rendben. Kilenckor, pedig sejtésem be is igazolódott, mert a telefonomon keresztül, megtudtam a pontos okát, hogy anyáék miért nincsenek ott. A készülék ismeretlen számot írt ki, de felvettem. Mikor egy hivatalos hang szólt bele már tudtam, hogy itt semmi sincs rendben. 
- Savannah Skyes?- kérdezte.
- Igen én vagyok.- válaszoltam el-elcsukló hangon.
- Sajnálattal közlöm, hogy a családja autóbalesetet szenvedett, kérem fáradjon be hozzánk.- kezemből kicsúszott a telefonom és nagy robajjal, földet ért. Nem hittem el amit mondott. 


Tudatomon kívül kifolyt a szememből az első könnycsepp, amit követett több ezer. A nagyi gyorsan odasietett hozzám, és bár nem tudta mi bajom van rögtön a karjaiba zárt. Miután rájöttem, hogy mit mondott az orvos, gyorsan tárcsáztam barátnőm számát, aki azonnal felvette, és amint meghallotta síros hangomat, mondta, hogy öt perc és itt van. Gyorsan még a telefonba kiabáltam, hogy kocsival jöjjön. Miután Lara megérkezett, magammal húztam a kocsiba a házban tartózkodókat, és bediktáltam barátnőmnek a címet. A nagyiék és Lara értetlenül néztek, de barátnőm teljesítette a kérésemet, és elindultunk.