9. fejezet

2013.12.23.

9. fejezet

Sziasztok gyermekeim! Elsősorban szeretném megköszönni a türelmeteket és elnézést kérek ha esetleg megvárattalak benneteket. Nagyon sokat kellett tanulnom, hétfőn 3 dogát írtam, kedden egyet, és így tovább. Tényleg sajnálom. Másodsorban szeretnék Nagyon Boldog Karácsonyt Kívánni, és remélem mindenkinek jól telik/fog telni a szünete. Bocsának az esetleges helyesírási hibákért, és a véleményem szerint picit túl nyálas részekért. 

Jó olvasást kívánok.

Savannah Skyes

Miután kimentem Jaketől, átvonultam a szobámba és leültem az ágyra. Gondolkodtam. Gondolkodtam a történteken. Bár nagyon haragudtam barátomra, egyet tudtam. Valamikor meg kell neki bocsátanom. Annak a valamikornak pedig a nem annyira későn kell megtörténnie, mert különben lehet, hogy túl késő lesz és az elvesztésével játszom. Azt pedig nem bírnám ki. Eldöntöttem, hogy átmegyek hozzá, mármint legalábbis elindulok. De ahogy nyúltam a kilincsemért, hogy kinyithassam az ajtót, meghallottam a hangját. A hangját, ami miatt nem tudtam tovább folytatni tevékenységemet. A kezem megállt félúton, nem akart tovább menni. A szemeim ismét könnyesek lettek, és már ahhoz sem volt erőm, hogy visszamenjek az ágyamhoz,csak megfordultam, hátamat az ajtónak támasztottam, és lerogytam. 

Nem volt erőm, nem volt erőm semmire csak egy dologra. A sírásra.  Az ütést újra és újra megéltem. A helyét még éreztem és fájt, de a legnagyobb fájdalmam nem ott volt, hanem a szívemben. Merengésem közben észre sem vettem, hogy megy az idő, és erre úgy jöttem rá, hogy mikor következőleg megnéztem az órát már 2 óra volt. Arcomra rászáradtak a könnyek a hasam pedig korgott. Már nem sírtam, de éreztem, hogy kezdek megtörni és nem sokára ismét rákezdek, de szerencsére a még mindig korgó gyomrom meggátolt benne. Elindultam az ajtó fele és miután meggyőződtem arról, hogy nincs kint senki, kinyitottam azt. Lefele menet begörcsölt a gyomrom, mert izgultam, mi lesz ha összetalálkozom Vele. Még nem álltam készen rá. A szerencse most az én oldalamra pártolt, mert tényleg nem találkoztam senkivel, egész utamon ami a konyhába vezetett. De ott egy megdöbbentő dolgot véltem felfedezni. Az asztalon egy félbehajtott papír amire az én nevem volt ráírva. 

Első pillanattól fogva sejtettem ki küldhette,de az ami benne állt azt nem tudhattam. Óvatosan közelebb mentem az asztalhoz, és szétnyitottam a nekem szánt papírdarabot.

Kedves Savannah!

  Sajnálom. Tudom, ez az egy szó, nyolc betű, semmit nem magyaráz meg, de sajnos nem tudom megmagyarázni amit tettem még magamnak sem nem hogy valaki másnak ez esetben Neked. Sok hibát követtem már el eddigi életemben, de még semelyiknél nem éreztem ekkora bűntudatot. Remélem, majd képes leszel megbocsátani nekem. Nem azt mondom, hogy most azonnal, csak valamikor az életben, mert tudom,hogy ezt egyáltalán nem könnyű elfelejteni, vagy legalábbis eltekinteni ettől. Kiakadtam egy emberre és Rajtad vezettem le az iránta érzett dühömet.  Ami a legjobban elkeserített, az az volt, hogy sírni láttalak, ráadásul miattam. Tudd, hogy önszántamból sosem bántottalak volna. Soha az életben. 

  Nemrég meghoztam egy döntést. Próbáltam a Te érdekeidet nézni, de még mindig nem tudom, hogy jól döntöttem-e. Ez a döntés pedig az, hogy elmegyek. Ne gondolj semmi rosszra, nem költözök másik városba, csak egyszerűen hazamegyek. Tudom, hogy amúgy is úgy volt, hogy ma már otthon alszom, de azért gondolom nem ilyen korán mentem volna haza. Azért döntöttem így, mert nem tudtam, hogy Neked úgy a jobb, hogy látsz engem egy ilyen helyzetben vagy ha nem látsz. Nem szeretném ha így érne véget az eddig nagyon rövid barátságunk, mert nagyon szeretnélek még jobban megismerni, bár már most úgy érzem, mintha ezer éve ismernénk egymást, és ez valami fantasztikus. Nagyon, nagyon, nagyon, nagyon remélem, hogy még találkozunk.

Szeretlek, Jake

Szemeimből pötyögtek a könnyek és nem fogtam fel mit jelent a levél. Csak egy apró, kilenc betűs szót figyeltem a levél alján: "Szeretlek". Aztán lassacskán tudatosult bennem a levél jelentése. Elment. Elment, mert azt gondolta, hogy nekem ez így jobb lesz. De nekem nem jobb így. Gyorsan döntenem kell. Vagy semmit nem teszek, itthon maradok és szépen lassan elfelejtem Őt ami gondolom, hogy nem lesz egyszerű, sőt lehetetlen,vagy félreteszem a dühöm, megbocsátok Neki, elmegyek Hozzá és reményeim szerint kibékülünk. Viszont ehhez egy fontos dologra lesz szükségem. Márpedig a színtiszta igazságra. Meg kell tudnom, hogy ki volt az az ember aki miatt ezt tette. Eldöntöm, hogy gyorsan összekapom magam és elindulok. Hát igen. Mondhatjuk azt, hogy gyorsan, de az nem lenne igaz, mert azt veszem észre, hogy direkt lassan öltözködök, minél későbbre halasszam a nagy találkozást. Bár ezzel nem mentem semmire, mert végül kész lettem és muszáj volt elindulnom. Körülbelül negyed óra alatt oda is értem, és miután öt percig néztem bambán az ajtót, mérlegelve a lehetőségeimet, bátorságot vettem, és becsöngettem. Sokáig senki nem nyitott ajtót és már készülőben is voltam arra, hogy elmenjek, már hátat is fordítottam, mikor hallottam,hogy kattan a zár. Szépen ráérősen, óvatosan megfordultam, de nem a várt személlyel találkoztam.

  Most ide is muszáj írnom, mert el kell mondanom, hogy sajnálom, hogy ilyen rövid lett, de azért remélem ugyanúgy tetszett. Ha így van kérlek írjatok, hogy tudjam vannak-e egyáltalán emberek akik olvassák. Meg persze még egyszer Boldog Karácsonyt akartam kívánni.