10. fejezet
Sziasztok Kedveseim! Meghoztam a következő részt, bár megmondom nem mára terveztem, hanem holnapra, mint utolsó napra 2013-ban. De végül ma hoztam, mert fogalmam sincs, hogy holnap lesz-e időm. Remélem tetszeni fog nektek, és most próbáltam egy kicsit hosszabbat írni, nem tudom, hogy sikerült-e. Még egyszer és utoljára Boldog Karácsonyt szeretnék kívánni nektek, és így előre kellemes, sikerekben gazdag új évet.
Jó olvasást, Kata.
Egyrészt ez az arc egy lányhoz tartozott, meg persze a hosszú, fényesen csillogó haj is.
- Szia.- mosolygott barátságosan és nagyon nagyon hasonlóan, mint Jake. Ennél a pontnál gyorsan elűztem a fejemben megjelenő összeesküvés elméleteket, mert rájöttem, hogy ki is Ő. Biztosan a nővére. Amint kiűztem minden rossz gondolatot, én is rámosolyogtam és megszólaltam.
- Szia.
- Segíthetek valamiben?- kérdezte még mindig nagyon kedvesen mosolyogva.
- Hát igazából Jaket keresem.- sütöttem le a szemem.
- Igen itthon van, de megkérdezhetem ki keresi?- tette fel a jogos kérdést mire én a homlokomra csaptam, és kinyújtottam a kezem.
- Ohh bocsánat, Savannah vagyok.- ha lehet az előttem álló személy még jobban kivirul és barátságosan megrázza a kezem miközben ő is bemutatkozik.
- Én pedig Lara, Jake nővére.- bár már gondoltam, hogy ő a nővére, megkönnyebbülésemtől kifújtam egy nagy adag levegőt, amin Lara elnevette magát.
- Bocsánat, csak...- itt megakadtam, mert nem tudtam folytatni, de szerencsére az előttem álló személy ezt észre vette, és csak legyintett egyet, majd ellépett az ajtótól, utat adva nekem. Óvatosan, mint még soha beléptem.
- Ülj csak le, kérsz valamit inni-enni?- udvariaskodott.
- Egy pohár víz jól esne, köszönöm.
- Máris jövök.- indult el lelkesen a konyha felé, amit én mosolyogva figyeltem. Egy kis csörömpölés után vissza is jött, az általam kért dologgal a kezében.
- Itt is van.- adta a kezembe, mire hálásan elmosolyodtam és megittam.
- Gondolom azért jöttél, hogy megbeszéld a dolgokat a bátyámmal.
- Igen, de te mindenről tudsz?- kérdeztem kínosan.
- Igen mindenről, és az igazat megvallva én tudom az igazat, és arról biztosíthatlak, hogy nem magától tette, és nagyon megbánta.- fejezte be monológját.
- Azt gondoltam, hogy nem önszántából csinálta.- bólintottam. Pár percre elnémultunk aztán Lara megszólalt.
- Jól van, azt hiszem, Jake éppen fürdik, de megyek megnézem hátha végzett, aztán leküldöm. Addig is érezd magad otthon.- indult felfele a lépcsőn.
- Hé, Lara- szóltam utána.
- Igen?- fordult meg.
- Csak azt szerettem volna mondani, hogy köszönöm.- óvatosan elmosolyodott és bólintott azután folytatta az útját. Két perc elteltével hallottam egy ajtócsukódást meg halk, nagyon halk beszédfoszlányokat, amiknek nem tudtam kivenni a szavait. Még sokáig hallottam ezeket a motyogásokat, de egyszer csak megszűntek és a lépcső felől érkező lépéseknek zaja vette át helyét. Óvatosan odafordultam, mikor is megpillantottam Őt. Gyomrom görcsbe rándult, hirtelen nagyon melegem lett, de ezzel egy időben kirázott a hideg. Kicsit sokáig időztem el arca feltérképezésével, mondjuk Ő sem fogta rövidebbre. Éreztem amint vörösödöm, szóval kínosan lesütöttem a szemem és láttam ahogy Jake is hasonlóan elkapja a fejét. Miután éreztem, hogy arcszínem visszaváltott eredeti színévű, kifújtam az eddig bent tartott levegőt, és már kezdtem volna bele a mondandómba, de barátom meggátolt benne.
- Figyelj, mondhatnám, hogy sajnálom, és persze igaz is lenne, de szerintem semmi jelentése, hogy ezerszer elmondjam ezt a nyolc betűs szót, mert ettől semmi nem fog változni. Rajtad múlik az egész, hogy hogy döntesz. És ha szeretnéd akkor még egymilliószor elmondom neked ezt a szót, csak azt szeretném ha tényleg meglenne a gyümölcse, mármint az, hogy megbocsájtasz.- hajtotta le bűnbánóan a fejét.
- Megértettem azt, hogy sajnálod, köszönöm, de nem kell többször elmondanod, és lehet, hogy ez bunkón hangzott, de nem szeretném még egyszer hallani, mert akkor végig gondolom, hogy miért kérsz bocsánatot, és eszembe jut minden. Újra átélem az ütést és...- nem tudtam befejezni a mondatot, mert elcsuklott a hangom és már jöttek is volna ki a könnyek,de bátorságot véve, kifújtam az eddig bent tartott levegőt, és folytattam.- Még nem tudtam teljesen megbocsájtani neked, de azt hiszem már jó úton haladok. Viszont ahhoz, hogy tényleg teljes szívemből megtudjak bocsátani, szeretnék tudni valamit. Ki miatt tetted? Mert abban biztos vagyok, hogy magadtól sosem tettél volna ilyen, meg a nővéred is mondta. Mármint remélem, hogy ilyet nem tennél máskor, de ha igen akkor én nem tudom mit keresek itt.- hajtottam le egy pillanatra szomorúan a fejem.
- Ez igaz, valaki nagyon feldühített és megbántam, de még mennyire. Szeretném ha tudnád, hogy ha CSAK rajtam múlik akkor soha, ismétlem soha, nem tenném többet meg, sőt a mait is legszívesebben visszafordítanám, és meg nem tetté varázsolnám, de sajnos ezt nem tehetem. Nem tehetem, mert nincsenek varázserőim. És most jön a fontos rész. Hogy ki miatt tettem. Tudom, hogy amit most fogok mondani, nem fog neked tetszeni, de sajnos nem mondhatom el. Kérlek bízz bennem annyira, hogy ha azt mondom, hogy nem fontos, elhidd. Tudom, hogy furdal a kíváncsiság, de ezt még nem mondhatom el. Nem azt mondom, hogy soha nem fogod megtudni ennek az okát, csak még nem állok készen, hogy ezt elmondjam. Még senkinek, még a barátaimnak sem mondtam el csak azok tudják akik ennek a részesei.- a szeméből teljes őszinteség tükröződött, ami miatt gondoltam, megtudok bocsájtani neki.
- Jól van, azt hiszem már nem haragszom rád, mert hiszek neked, de egy dolgot ígérj meg.- tettem fel a mutatóujjam amolyan "ne örülj, még nem fejeztem be" stílusban.- Amint készen leszel arra, hogy elmondd bárkinek is, én leszek az első aki megtudja ennek a roppant érdekes dolognak a kulcsát. Ígéred?- vontam fel szemöldököm.
- Ígérem. - bólintott Jake.- Akkor szent a béke?
- Igen azt hiszem.- feleltem mosolyogva.
- És... meg is ölelhetlek?- tett fel egy második kérdést.
- Persze, de amúgy ehhez nem kell engedélyt kérned.- bólintottam furán. Jake egy levakarhatatlan vigyorral lehajtotta a fejét, aztán pedig fel, jelezve, hogy megértette. Gyorsan odajött hozzám, de mielőtt Ő ült volna le, én felálltam és szorosan megszorítottam. Jó volt, sőt nagyon jó volt újra érezni, az illatát, az ölelését, hogy ott van. Tudom, hogy csak pár óráig nem találkoztunk, de a tudat, hogy össze vagyunk/voltunk veszve megerősítette bennem azt az érzést, hogy hiányzik.
- Két hét múlva-
Az elmúlt két hétben Jake-vel nagyon sokat voltunk együtt. Mondhatjuk úgy is, hogy mindig együtt voltunk. Sosem voltak barátaim így sosem tudtam milyen érzés az mikor van melletted valaki aki támogat, segít mindig, megnevettet és megvigasztal. De így visszagondolva már nem tudom elképzelni az életemet Jake nélkül, már nem emlékszem milyen volt előtte az életem. Tudom, hogy ez nagyon nagyon furcsán hangzik körülbelül három hét ismeretség után, de valahogy így érzem. Olyan mintha már kiskorunk óta ismernénk egymást. Szinte mindenben egyetértünk, de ha mégsem az sem baj. Ezekben a hetekben nagyon jóban lettem a nővérével és megismert az egész családját. Nem mondom teljesen be voltam rezelve mikor Ő bejelentett, hogy holnap elvisz a szüleihez. Egész éjszaka nem aludtam semmit, de aztán kiderült, hogy nem lett volna min aggódnom,hisz a szülei valami csodás emberek, nem ismerek ehhez hasonló személyeket. Mint már említettem az én családom nagyon fura, és ezáltal nem is volt alkalmam találkozni hasonló emberekkel, mint a szülei. A legkisebb húga pedig, akit Melodynak hívnak, nagyon kedves volt velem, egyből felhúzott a szobájába, hogy játsszak vele. Jake másik húga pedig, Destiny, valahogy nem bír engem, ami nem esett valami jól, de sajnos el kellett fogadnom, bár barátom és Lara mondták, hogy majd megbékél. Hát remélem. A nagyival nagyon jó lett a kapcsolatom, mármint sokkal jobban kijövünk mint azelőtt. A nagyapával nem sokat javult a kapcsolatom, de már vele is elbeszélgettem egyszer valami lényegtelen dologról, aminek roppantul örültem.
Már eltelt a fele idő annak amit itt fogok tölteni, amit nagyon sajnálok. Igen, az igaz,hogy az elején, úgy gondoltam, hogy sosem fog eltelni ez a másfél hónap, és akkor biztos azt mondtam volna erre, hogy már a harmadik hetemet élem itt, hogy szerencsére. De most már nem ezt mondom. Nem tudom ezt mondani, mert egyszerűen hazudnék.
Reggel a függönyön beszűrődő kellemes napsugárnak a fényére ébredek. Első dolgom, hogy megnézzem mennyi az idő. 10:50. Hát jó akkor még bőven visszaalhatok. Már lehunytam a szemem, mikor eszembe jutott, hogy 11:00-re megbeszéltem Jake-vel, hogy átmegyek hozzá. Mikor átgondolom a dolgokat, sebesebben, mint valaha, kikapom a szekrényemből a kezembe akadó első cuccot, befutok a fürdőbe, elvégzem a reggeli teendőimet, aztán már rohanok is le, felveszem a cipőm, útközben elveszek egy almát az étkezőasztalról reggeliképpen, egy puszit nyomok a nagyi arcára és már kint is találom magam. Gyorsan szedem a lépteimet így nyolc perc alatt már ott is vagyok (lemértem). Becsöngetek egyszer, aztán még egyszer, utána még egyszer. Már körülbelül tizedjére csöngettem, mikor elegem lett, és úgy döntöttem felhívom. De azt sem vette fel. Feladva a próbálkozást, visszaindultam hazafelé. Gondoltam majd később felhívom. Csak később sem vette fel...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése