7. fejezet

2013.12.06

7. fejezet

Sziasztok!!! Először is Boldog Mikulást kívánok, remélem mindenkinek jól telt a napja és ebben a pillanatban bővelkedtek édességekben. Most előbb hoztam részt, mert hétvégén nem lesz időm, de reménykedem benne, hogy így is szívesen olvassátok majd.

 Jó olvasást és szórakozást, 

    puszil, Kata.

Ettől a hirtelen mozdulattól kijött a fülemből a zene, így tisztán hallottam, ahogy az ágyamba fekvő személy hangosan hahotázik. Miután megnyugodtam, és rájöttem, hogy aki a félelmemet okozta, az történetesen Jake, én sem hagyhattam ki, hogy felnevessek. Már jó ideje nevettünk, mikor is,elgondolkodtam, hogyan is nézhettem ki mikor ijedtemben felpattantam. Ezt egyáltalán nem kellett volna, mert még jobban elkezdtem röhögni. Mikor már a hasamat is fogtam, és némán csapkodtam a combomat a kezemmel, eldöntöttem, hogy most szépen leülök és lenyugszom. A terv megvolt csak éppen a megvalósítással volt, egy kis probléma, mert ahogy helyet foglaltam és barátom felé fordítottam a szemem, ismét nevethetnékem támadt. Szerintem beletelt legalább fél órába mire mindketten lenyugodtunk, de miután sikerült ez a folyamat megkérdeztem Jaket, hogy miért jött át. Már épp válaszolni akart mikor én közbeszóltam:

- És miért viharoztál ki csak így a szobámból? Nem esett valami jól.- hajtottam le a fejem, mert féltem, ha továbbra is a szemébe nézek, elsírom magam. 

- Öhmm... nagyon sajnálom, hogy csak úgy kimentem, és igazából nem tudom mi üthetett belém. Tényleg sajnálom..- bár nem láttam az arcát, hallottam az őszinteségét a mondata közben.

 Éppen fölemeltem a fejem, mikor gyorsan odajött és karjaiba zárt. Olyan erősen szorított , hogy azt hittem összenyom, de valahogy éreztem rajta, hogy valami baja van, szóval én is amilyen erősen csak tudtam, megszorítottam , éreztetve vele, hogy rám számíthat. Szívesen megkérdeztem volna tőle, hogy mi baja, de most nem ez kellett neki, hanem egy embert akitől támogatást kap. 

Miután elváltunk biztatóan rámosolyogtam, de nem szóltam egy szót sem. Már mindketten fáradtak voltunk, így hát véglegesen elbúcsúztunk aztán Ő átment a szobájába. Hogy őszinte legyek, nem tudtam nagyon jól aludni, ezt az is bizonyítja, hogy olyan hajnali három órakor meghallottam azokat a nagyon halk hangokat amik a szomszéd szobából jöttek. Nem tudtam, hogy Jake mit csinálhat így gondoltam megnézem. A szoba ajtaja csak félig volt behajtva, így megláttam barátomat, aki idegesen forgolódik az ágyában,meg halkan motyog olyasmiket, hogy "nem, nem én voltam", meg, hogy "hagyjanak már". Gyorsan odaszaladtam az ágyához és megsimogattam, de az érintésemtől teljes teste megfeszült, szóval gyorsan elkaptam a kezem, és gondoltam véget vetek a rémálmának azzal, hogy felkeltem. Sokadik próbálkozásom után végül kinyitotta a szemét és zavartan nézett engem.

- Nyugi, csak egy rémálom volt.- mosolyogtam rá. Bár félhomály volt, tisztán láttam barátom könnyes szemét, amitől kicsit nagyon megrémültem, mert sosem láttam fiút sírni. Összekuporodott az ágy szélén és tenyerébe temette arcát. Már szipogott is. Gyorsan odacsúsztam mellé, nyugtatóan elkezdtem simogatni a hátát és a haját.

- Shh...nyugi, itt vagyok.- oké, mintha a fiam lenne, úgy beszélek hozzá.- Hozzak egy kis vizet?- folytattam az anyáskodást.

- Ne...!- kiáltott fel hirtelen. - ...csak maradj itt velem.- szorította meg a kezem. Ezen a mondatán nagyon meglepődtem. Nem gondoltam volna, hogy ilyen nagy a baj, ha még két percre sem akar egyedül maradni.

- Jól van itt maradok, de későre jár, aludjunk.

- Nem, nem... maradj itt.- kezdek aggódni, miért nem hallotta, hogy itt maradok?

- Mondtam, hogy itt maradok, ne aggódj.- nyomtam le fekvőhelyzetbe és én is mellé feküdtem. Hogy éreztessem itt vagyok, még a kezét is végig fogtam, de egyik pillanatban elengedte és Ő fonta derekam köré karját. Esélyem sem volt menekülni, igaz nem is terveztem. Az éjszaka folyamán többször motyogott Jake olyanokat, hogy "neee!" meg, hogy "hagyjanak már!". Nem gondoltam volna, hogy ilyen nagy problémája van. Egy teljesen életvidám, fiúnak ismertem meg, semmi problémával. De itt a bizonyíték arra, hogy anélkül nem tudsz megállapítani semmit egy emberről, hogy ne ismerd. 

Reggel elég fáradt voltam,mert egész éjjel éberen aludtam, várva, hogy mikor kell a segítségem Neki. Nagyon óvatosan kikászálódtam barátom karjai közül és kimentem a fürdőbe. A látvány ami fogadott a tükör elé lépve, szörnyű volt. Mintha valakit fejbe csaptak volna. A hajam mindenfele állt, a szemem be volt esve a kialvatlanságtól és mintha ez nem lenne elég,belül is pont így éreztem magam. Gondoltam megpróbálkozom legalább a szememet normálisabbá tenni. Már nyúltam volna a mosdó feletti szekrénybe, hogy elővegyem a sminkkészletemet, mikor valaki lefogta a kezemet és nem helyeslően megingatta a fejét. Ez a valaki nem más volt, mint Jake.

- Mit csinálsz?- kérdeztem, mert nem értettem , az előbbi mozdulatsorát.

- Szerintem nincs szükséged ezekre a vackokra, ne használd őket.

- Dehogynem, nagy szükségem van ezekre, pont ma.- mondtam kínosan, viszont belül furcsa bizsergést éreztem, amint végigmondta a mondatát.

- Na, ne már, ne nevettess, legalább ma ne rakj magadra semmit, csak az én kedvemért.- eresztett kiskutya szemeket Ő aminek nyilván nem tudtam ellenállni. Így visszahelyeztem a még csak félig levett neszesszeremet. Láttam Rajta a győzedelmes mosolyt, mire én is elnevettem magamat.

- Viszont most már magamra hagynál?- fejeztem be a nevetést.

- Hááát nem szívesen, de igen.- bólintott, aztán kilibbent az ajtón és be is csukta azt.

De vajon miért mondta azt,hogy "nem szívesen..."? Úgy döntöttem, hogy bármilyen ciki is lesz megfogom kérdezni tőle. Így hát miután elvégeztem a reggeli teendőimet, kiléptem a fürdőből és Jake szobája felé vettem az irányt. Amint az ajtaja felé tartottam, eldöntöttem, hogy most egyből megkérdezem, mert ha most nem akkor soha. De ahogy beléptem az ajtón megtorpantam és elakadt a szavam. Jake az ablakon bámult kifele, elég eltöprengőn , de a fő dolog nem ez volt. Hanem, hogy nem volt Rajta póló. Két dolog is megdöbbentett; a látványa, mármint a felsőtestének a látványa, és az,hogy úgy látszik,ez a rémálom nem tett neki jót. Reggel óta olyan komoly, boldogtalannak tűnik, mintha soha nem fog többet nevetni. Ez nagyon elkeserített szóval visszaszívtam mondandómat, és jelet adtam érkezésemnek. Mikor meghallotta, hogy nem egyedül van a szobába, megfordult, felvarázsolva magára egy mosolyt. De az a mosoly nem volt igazi. Bár nem ismerem régóta, volt szerencsém megismerni az igazit, de az egyáltalán nem hasonlított rá.

- Elmegyünk...