2013.11.24
5. fejezet
- Aggódtunk érted, és tudjuk, hogy nem voltunk a legjobb nagyszülők, de ezen most változtatni szeretnénk. Nem tetszik ez nekünk, hogy nem élvezed az itt eltöltött napjaidat és, hogy rossz szemmel nézel ránk. Amiket a múltkor mondtál édesanyádnak ráébresztett a valóságra, és arra, hogy ezen változtatni kell. És ha itt maradsz, szeretném ha rendeznénk ezt. - fejezte be mondandóját, amit én döbbenettel hallgattam végig. De egy mondaton viszont fennakadtam.
- Hogy érted, hogy HA itt maradsz velünk? - hangoztattam a "ha"-t.
- Kicsim apáddal úgy döntöttünk, hogy ezek után, ha szeretnél hazajöhetsz velünk, mármint nem kell itt maradnod.- válaszolt egy kis szünet után anya.
- Értem. - bólintottam lassan,és bizonytalanul. Végignéztem az arcokon és szinte mindenkiével összefűződött a tekintetem. de csak szinte. Mert a sorból kimaradt drága barátom, Jake. Ide-oda nézegetett, de felém, még véletlenül se. Még pár percig néztem őt hátha, de aztán elegem lett és megszólaltam. - Jake beszélhetnénk? - tettem fel a kérdésem, amivel reményeim szerint meg tudom, hogy miért nem hajlandó a szemembe nézni.
- Persze. - bólintott megerősítve mondandóját,de még mindig kerülve a tekintetem. Megfogtam a kezét, de ahogy hozzáértem, furcsa bizsergést éreztem testemen, ezért rögtön el is engedtem. Mozdulatomat látván elmosolyodott, amitől nekem pír szökött az arcomra. Viszont ahogy elengedtem a kezét már nem követett így vissza kellett fordulnom.
- Gyere.- mondtam neki, mert nagyon nem úgy látszott mintha jönni akarna.
- Segíts!- mondta kisgyerekes hangon amire elmosolyodtam, de nem törtem meg.
- Nem, egyedül is menni fog, hidd el.- kezdtem el komolyan, de a végét már elnevettem.
- Ne máááár! Segíííts!- visította kislányosan.
- Jól van, csak ne visíts már.- fogtam meg a kezét, mire diadalittasan elmosolyodott. Megint előjött az a furcs bizsergés, de most mit sem törődve vele, elindultunk. Viszont pár lépés után,Jake lecövekelt és mivel erősebb volt nálam, én sem tudtam tovább menni. Kérdőn felvontam a szemöldököm miközben csípőre tettem a kezem ezzel is megerősítve a tekintélyemet. Aha, tekintély. Álmomban. Amint a kezemet elhelyeztem a csípőmre, ő nemes egyszerűséggel kiröhögött.
- Na ezt már nem engedhetem, hogy rajtam nevess. Gyere már!- próbáltam komolyan mondani, de a végét már megint elröhögtem és átváltottam könyörgőre.
- De én nem akarom, hogy elmenj.- mondta még mindig durcásan, mint egy kisfiú, de hallatszott szavaiban a komolyság, a szomorúság.
Arcomról lehervadt a mosoly. Próbáltam keresni az előttem álló tekintetét, de tervem ismét kudarcba fulladt, megint a földet nézte és nem engem. Megfogtam a kezét, felkészülve a furcsa bizsergésre, ami be is következett, így kicsit megremegtem, de folytattam utamat. Nagy meglepetésemre Jake jött utánam, aminek kifejezetten örültem, mert így nem nekem kellett erőlködni. Amint beértünk a szobámba a vállánál fogva leültettem az ágyra.
-Azért nem néztél kint egyszer sem a szemembe, mert nem akarod, hogy elmenjek?- tettem fel a kérdést ami foglalkoztatott.
- Nem...- kezdte aztán egy nagyot sóhajtott és folytatta:- ...de.- ismerte be. Nem tudtam nem elmosolyodni ezen, de ezt ő nem láthatta. Amúgy már eldöntöttem, hogy maradok-e vagy sem. Mikor a nagyi befejezte a mondandóját, már akkor tudtam a válaszom.
- Figyelj!- foglaltam helyet barátom mellett.- Örülök, hogy ezt elmondtad, így még szívesebben maradok itt.- ahogy leesett neki, mit mondtam, mosolyogva a szemembe nézett aztán egyszerűen megölelt. Hirtelen jött az egész, ezért elfelejtettem visszaölelni, amit ő rossz néven vett, mert elhúzódott és fölállt miközben kifele igyekezett. Amint tudatosult bennem, hogy meg bántottam gyorsan felkiáltottam.
- Várj!- álltam föl én is mire megfordult. Ahogy hozzáértem gyorsan a nyakába borultam, jó szorosan megöleltem, mire ő egy percig sem tétovázott, gyorsan visszaölelt. Éreztem amint fokozatosan elpirulok, ezért, nem is váltam el tőle, sőt még inkább a nyakába nyomtam az arcom. Sejtettem, hogy elmosolyodik tettem látván, de szerencsére nem adott neki hangot, amiért irtó hálás voltam neki. Még egy ideig ölelkeztünk, míg vissza nem tért az eredeti bőr színem, aztán megszólalt:
- Nem kéne szólni a szüleidnek meg a nagyidnak a döntésedről? Csak úgy ott hagytuk őket.- válaszként csak egy aprót bólintottam aztán Jake megfogta a kezem és lementünk a nappaliba. Igaza lehetett barátomnak, mert ahogy leértünk az említett szobába, anya, apa és a nagyi ott ültek és idegesen meredtek maguk elé. Amint meghallották a jövetelünket felkapták a fejüket és felénk néztek.
- Szia kicsim, na mit döntöttél?- szólalt meg legelsőként anya.
- Úgy döntöttem maradok.- mosolyogtam halványan nagymamámra.
- Ohh, ennek nagyon örülünk akkor mi megyünk is.- állt fel anya akit apa követett.
- Héhéhé, várjatok, hova ez a nagy sietség?- szólaltam meg hangot adva értetlenségemnek.
- Sehova, csak gondoltuk nem zavarunk tovább.- válaszolt édesapám.
- Kiket?- folytattam a kérdezősködést, mert tudtam, hogy mi lesz a válaszuk, mármint sejtettem.
- Hát titeket.- mutatott anya rám és Jakere. Itt a pont. Azt hiszik, hogy együtt vagyunk. A francba.
- Nem nem rosszul gondoljátok, mi nem vagyunk együtt.- mondtam nekik kettőnk között mutogatva.
- Nem kell hazudni kicsim.- legyintett apa.
- Mi az, hogy hazudni, még hogy hazudni!- kiáltottam fel, mert nem esett jól, hogy meggyanúsítanak.
- Áhh, mindegy, hagyjuk.- legyintett most már anya. Most komolyan mik ezek a legyintések? Tudtam, hogy nem hisznek nekem, de mivel rájöttem, sehogy sem tudnám meggyőzni őket az igazságról, rájuk hagytam.
Még teletömték a fejem mindenféle hülyeséggel, hogy vigyázzak magamra meg, hogy ne csináljak semmi meggondolatlant. Ezt tudtam mire gondolják és teljesen elképedtem. Mégis, miért mondják ezt? Semmi nem fog történni, főleg úgy, hogy csak barátok vagyunk.
Ezután elbúcsúztunk ebben ami meglepett, hogy anya Jake nyakába borult, apa pedig jó erősen megszorította kezét miközben csupán szemkontaktussal megbeszéltek valamit. Ezt onnan tudtam, mert sokáig csak néztek egymás szemébe aztán Jake bólintott egyet. Kikísértük őket az autóhoz és ahogy eltűntek a látókörünkből visszamentünk a házba. Sokáig csak beszélgettünk barátommal aztán mikor már lefele ment a nap eldöntöttük, hogy megnézünk egy filmet. Mivel DVD-t nem találtunk, meg nem is lett volna DVD lejátszó csak a laptopomon nézhettünk valamit is. Bekuporodtunk az ágyamba kiválasztottuk a nagy kedvencemet (pontosabban mondva kiválasztottam) a Szerelmünk Lapjait.
Viszont nagy meglepetésemre Jake nem ellenkezett, amivel egy piros pontot szerzett nálam. Ha valaki, bárki, lecikizi ezt a filmet akkor én puszta kézzel megtudnám ölni. Na jó nem, de majdnem. A film szerelmesebb pillanataiban nagyokat sóhajtottam és néha Jake vállára hajtottam a fejem. Nem mondott semmit, de éreztem, hogy elmosolyodik. A szomorúbb részeknél sírtam is és ezt persze Jake nem hagyhatta szó nélkül ezért kaptam jó pár kiröhögést. Mikor a film véget ért, még mindig csak 8 óra volt. Nem tudtam mit csinálhatnánk, de korgó gyomrom helyettem is eldöntötte programunkat. Mivel otthon semmi ehető kaja nem volt, ezért elindultunk vásárolni. Megmondva az igazat, fogalmam sem volt, hogy ilyenkor milyen bolt van nyitva, de mintha barátom tudta volna, mert nagyon határozottan elindult kifele, így őt követtem. Aztán kiderült, hogy csak a kocsijáért mentünk, és mivel felhúzott szemöldökkel méregettem felváltva az autót és Jaket elmagyarázta, hogy ha elakarok menni vásárolni akkor muszáj lesz vele tartanom, mert ebben az órában már csak a bevásárló központok vannak nyitva. És én mivel a hasam folyamatosan korgott, végül belementem, de azért kellett még egy kis győzködés. Jake elmondta, hogy a vizsgán hibátlanul ment és, hogy már két éve megvan a jogsi szóval volt ideje gyakorolni. Így hát 3/4 9-kor sikeresen elindultunk. Az út viccesen telt, mert Jake vagy vicceket mesélt,vagy csak egyszerűen cikizett a sírásom miatt a film alatt. Az üzletben megszereztünk minden alap dolgot, meg persze pár nasit is. A pénztárnál volt egy kisebb veszekedésünk, mert Ő nem engedte, hogy én fizessek, de mivel az teljes mértékben kizárt volt, hogy ő fizesse azt a kaját amit nagy részben és fogok megenni ezért elkezdtünk vitázni. A végén...
- Nem kéne szólni a szüleidnek meg a nagyidnak a döntésedről? Csak úgy ott hagytuk őket.- válaszként csak egy aprót bólintottam aztán Jake megfogta a kezem és lementünk a nappaliba. Igaza lehetett barátomnak, mert ahogy leértünk az említett szobába, anya, apa és a nagyi ott ültek és idegesen meredtek maguk elé. Amint meghallották a jövetelünket felkapták a fejüket és felénk néztek.
- Szia kicsim, na mit döntöttél?- szólalt meg legelsőként anya.
- Úgy döntöttem maradok.- mosolyogtam halványan nagymamámra.
- Ohh, ennek nagyon örülünk akkor mi megyünk is.- állt fel anya akit apa követett.
- Héhéhé, várjatok, hova ez a nagy sietség?- szólaltam meg hangot adva értetlenségemnek.
- Sehova, csak gondoltuk nem zavarunk tovább.- válaszolt édesapám.
- Kiket?- folytattam a kérdezősködést, mert tudtam, hogy mi lesz a válaszuk, mármint sejtettem.
- Hát titeket.- mutatott anya rám és Jakere. Itt a pont. Azt hiszik, hogy együtt vagyunk. A francba.
- Nem nem rosszul gondoljátok, mi nem vagyunk együtt.- mondtam nekik kettőnk között mutogatva.
- Nem kell hazudni kicsim.- legyintett apa.
- Mi az, hogy hazudni, még hogy hazudni!- kiáltottam fel, mert nem esett jól, hogy meggyanúsítanak.
- Áhh, mindegy, hagyjuk.- legyintett most már anya. Most komolyan mik ezek a legyintések? Tudtam, hogy nem hisznek nekem, de mivel rájöttem, sehogy sem tudnám meggyőzni őket az igazságról, rájuk hagytam.
Még teletömték a fejem mindenféle hülyeséggel, hogy vigyázzak magamra meg, hogy ne csináljak semmi meggondolatlant. Ezt tudtam mire gondolják és teljesen elképedtem. Mégis, miért mondják ezt? Semmi nem fog történni, főleg úgy, hogy csak barátok vagyunk.
Ezután elbúcsúztunk ebben ami meglepett, hogy anya Jake nyakába borult, apa pedig jó erősen megszorította kezét miközben csupán szemkontaktussal megbeszéltek valamit. Ezt onnan tudtam, mert sokáig csak néztek egymás szemébe aztán Jake bólintott egyet. Kikísértük őket az autóhoz és ahogy eltűntek a látókörünkből visszamentünk a házba. Sokáig csak beszélgettünk barátommal aztán mikor már lefele ment a nap eldöntöttük, hogy megnézünk egy filmet. Mivel DVD-t nem találtunk, meg nem is lett volna DVD lejátszó csak a laptopomon nézhettünk valamit is. Bekuporodtunk az ágyamba kiválasztottuk a nagy kedvencemet (pontosabban mondva kiválasztottam) a Szerelmünk Lapjait.
Viszont nagy meglepetésemre Jake nem ellenkezett, amivel egy piros pontot szerzett nálam. Ha valaki, bárki, lecikizi ezt a filmet akkor én puszta kézzel megtudnám ölni. Na jó nem, de majdnem. A film szerelmesebb pillanataiban nagyokat sóhajtottam és néha Jake vállára hajtottam a fejem. Nem mondott semmit, de éreztem, hogy elmosolyodik. A szomorúbb részeknél sírtam is és ezt persze Jake nem hagyhatta szó nélkül ezért kaptam jó pár kiröhögést. Mikor a film véget ért, még mindig csak 8 óra volt. Nem tudtam mit csinálhatnánk, de korgó gyomrom helyettem is eldöntötte programunkat. Mivel otthon semmi ehető kaja nem volt, ezért elindultunk vásárolni. Megmondva az igazat, fogalmam sem volt, hogy ilyenkor milyen bolt van nyitva, de mintha barátom tudta volna, mert nagyon határozottan elindult kifele, így őt követtem. Aztán kiderült, hogy csak a kocsijáért mentünk, és mivel felhúzott szemöldökkel méregettem felváltva az autót és Jaket elmagyarázta, hogy ha elakarok menni vásárolni akkor muszáj lesz vele tartanom, mert ebben az órában már csak a bevásárló központok vannak nyitva. És én mivel a hasam folyamatosan korgott, végül belementem, de azért kellett még egy kis győzködés. Jake elmondta, hogy a vizsgán hibátlanul ment és, hogy már két éve megvan a jogsi szóval volt ideje gyakorolni. Így hát 3/4 9-kor sikeresen elindultunk. Az út viccesen telt, mert Jake vagy vicceket mesélt,vagy csak egyszerűen cikizett a sírásom miatt a film alatt. Az üzletben megszereztünk minden alap dolgot, meg persze pár nasit is. A pénztárnál volt egy kisebb veszekedésünk, mert Ő nem engedte, hogy én fizessek, de mivel az teljes mértékben kizárt volt, hogy ő fizesse azt a kaját amit nagy részben és fogok megenni ezért elkezdtünk vitázni. A végén...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése