2013.11.13
4. fejezet
- Figyelj - érintettem meg Jake vállát, mire felnézett rám. - szerintem menj haza, biztos hulla fáradt vagy, pihend ki magad. Aztán ha gondolod visszajössz, de most menjél, én elleszek. - fejtettem ki mondandómat.
- Nem vagyok fáradt, maradok itt.
- Aham, vettem észre, hogy nem vagy fáradt.- mondtam gúnyosan, mert tisztán lehetett látni, hogy mindjárt bealszik.
- Mondom, hogy nem, és őszintén mondom.- még egy "nem hiszem el" pillantással megajándékoztam, aztán elkezdtünk beszélgetni. Mire feleszméltem már besötétedett, szóval elhatároztam, hogy mindenféleképpen elküldöm haza, hogy aludjon kicsit.
- Figyi, én most alszom, rád is rád férne, szerintem menj haza, holnap reggel pedig visszajössz, mármint ha akarsz. - halkultam el a mondatom végére, mert nem tudtam, hogy ő kíván-e még valaha látni vagy már soha többé. Mert én nagyon megkedveltem és szerintem remek kezdet, a mienk, egy barátsághoz. Zavarodottságom látva elmosolyodott, aztán belekezdett mondandójába.
- HA elmennék, ne félj visszajönnék, de csak HA elmennék.- nyomta meg minden egyes alkalommal a "há"-t.
- Oké felfogtam, de kérlek már, nem maradhatsz itt a végén az én hibám lesz, ha kialvatlanságtól rosszul leszel, én pedig ezt nem szeretném, szóval kérlek menj haza és aludj egy jót, úgyis nekem is pihennem kell.- dobtam fel azt az érvet ami gondoltam, meghatja. Aha gondoltam.
- Te nyugodtan alhatsz, ha zavarlak ki is mehetek.
- Te hülye vagy?- háborodtam fel.
- Most miért?- kérdésre, kérdés okos.
- Nem azért akarnálak hazaküldeni, mert zavarsz engem, hanem, mert NEKED KELL pihenned.- hangsúlyoztam ki néhány szót, nyomatékosítva a mondandóm.
- Aha, értem, de arról sürgősen letehetsz, hogy haza megyek és itt hagylak.- mondta teljesen komolyan ami miatt el is hittem neki.
- Aludnod már pedig kell, szóval gyere ide- oké, nem nagyon gondoltam meg amit mondtam és amíg el nem jutott az agyamig a jelentése addig nem is volt gond, de miután eljutott elvörösödtem.
- Aha, szóval feküdjek oda melléd és aludjunk együtt?- tudtam, hogy direkt csinálta, ott bújkált az arcán a mosoly. Még jobban elvörösödtem, szinte már felforrtam, így odaraktam hideg tenyerem arcomhoz, hogy lehűtsem. Kezdtem kételkedni a kijelentésemben, viszont tudtam, hogy aludnia kell. Nah most vagy megfutamodom, csak mert ciki ez a helyzet, vagy hagyom, hogy kipihenje magát. Az utóbbit választottam, kis töprengés után.
- Igen.- bólintottam bizonytalanul és meglehetősen lassan. Egy kicsit még mérlegelte a helyzetet aztán végül odajött és befeküdt mellém. Az elején elég kínosnak éreztem ezt a helyzetet, de aztán megint elkezdtünk beszélgetni és feloldódtam, de amint láttam Jake is. Olyan 10 óra körül már kezdtem nem felfogni a mondatatit és már a szemeimet is alig tudtam nyitva tartani, viszont nem akartam neveletlen lenni, hogy elalszom miközben beszél, szóval elkezdtem magam pofozgatni. Oké elég feltűnő volt, ezt tudtam, de nem tehettem mást. Egy idő után ő is észrevett, mert megszólalt.
- Aludj nyugodtan, én is mindjárt elalszom.- mondta kedvesen, amin elmosolyodtam és lehunytam a szemem.- Jó éjt.- köszöntem el, de választ már nem hallottam, mert elraboltak az álommanók.
Egy kitörött ablak és egy földön fekvő lány. A lánynak elterült az enyhén hullámos, barna haja a földön ami kísértetiesen hasonlított az enyémre. Bár a haja a szemébe lógott, de még így is kilátszott alóla kicsit szeplős arca. Egy zöld ujjatlant és egy egyszerű farmer rövidnadrágot viselt.
Riadalmamban felültem. Egyszerre jött a felismerés, hogy az álmomban szereplő lány, én voltam, a balesetem napján. És már megint ez a kitörött ablak. A mozgásomra a mellettem alvó Jake is felébredt kicsit kómásan, de miután észrevette zavarodottságomat, mintha teljesen kiment volna a szeméből, Ő is felült és a hátamat kezdte simogatni megnyugtatásképpen. Ami tényleg jól esett, de mindig ugyanaz a kép kúszott vissza a szemem elé.
- Nem tudok aludni, félek.- jelentettem ki nagyon halkan, inkább csak magamnak, és gondoltam nem hallja meg a mellettem fekvő fiú, de tévedtem.
Egyik pillanatról a másikra körém fonta védelmezően a karját, az elején kicsit összerezzentem, de aztán minden félelmem elszállt és már az a rettenetes kép tárult elém, hanem egy csodálatos rét ahol ott várt Jake. Egy szóval Vele álmodtam, de pszt.
Reggel a függönyön beszivárgó napsugarakra ébredtem, amik az arcomat csiklandozták. Oldalra pillantottam, - próbáltam, nem nagy mozdulatot tenni - és megláttam mellettem a még csendben szunyókáló fiút, mire nagy mosoly kúszott az arcomra. Aztán ugyanúgy óvatosan visszafordultam, és gondoltam kimegyek a mosdóba. Megint csak óvatosan le próbáltam fejteni a derekamról Jake kezeit, de mocorogni kezdett. Miután megláttam összeráncolt szemöldökeit és kómás fejét hangosan felnevettem amit nem nézett jó szemmel, mert kisfiúsan puffogott egyet, aztán átfordult a másik oldalára.
- Jól van na, ne haragudj, csak még meg kell szoknom a fejed.- ugrottam rá, hogy felkeltsem.
- Te hülye vagy?- kiáltotta, de a végét már elnevette amit én sem hagyhattam ki. Miután megnyugodtunk , már tényleg WC-re kellett mennem szóval kikúsztam az ágy szélére és felültem. Most jöttem rá, hogy mióta itt vagyok a kórházba, egyszer mentem ki mosdóba vagy bárhova is, és akkor sem a saját lábamon, hanem Jake vitt ki. DE most egyedül akartam megoldani ezt a feladatot, mert egyszer úgyis vissza kell szoknom, és végül is lábammal nem történt semmi, szóval nem kell félnem.
- Várjál, segítek.- szólalt meg Jake még mindig rekedtes hangon, miután meglátta, hogy a helyzetet mérlegelem.
- Nem kell köszönöm, egyedül kell megoldanom.- ráztam meg a fejem erősítésképpen.
- De még nem vagy készen rá, és ezt te is tudod, én szívesen segítek neked.- most már ki is kelt az ágyból és átjött mellém, ami után elkönyveltem magamban, hogy nem fogok ma egyedül menni. Beletörődtem, mert igaza volt, még nem vagyok készen és ezt én is tudtam.
- De csak támassz nem vigyél.- mentem bele ezzel a feltétellel.
- Jól van.- egyezett bele ő is, egy kis gondolkodás után. Leguggolt, hogy a vállára támaszkodhassak aztán nagyon óvatosan felálltam. Amint megéreztem a testsúlyomat összeestem volna ha Jake nem tart a derekamnál fogva. Hálásan pillantottam rá aztán újra megpróbáltam a saját lábra állást, ami most már sikerült is, bár kicsit bizonytalanul. Eljutottunk a mosdóig ahova bekísért Jake is aztán nem úgy látszott, hogy kiakaródzik menni, szóval megtámaszkodtam magam a mosdókagylón és felvont szemöldökkel néztem Rá.
- Innentől egyedül is menni fog, köszönöm.- mosolyogtam kínosan. Vette az adást szóval egy bólintas kíséretébe kiment az ajtón.
Elvégeztem a teendőimet így már indultam is kifele, de nem jutottam sokáig, mikor megszédültem, így hát miután ismét tiszta lett előttem a kép, visszaballagtam vigyázva, hogy biztosakat lépjek, a mosdókagylóhoz ami, mint már kiderült remek támasztási pontot biztosít. Aztán gondolkoztam egy keveset, hogy hogyna tudnék kijutni innen, de az egyetlen normális válasz Jake volt.
- Jake tudnál nekem segíteni?- kiáltottam el magam miután még töprengtem kicsit, hogy nincs-e más lehetőségem, de sajnos nem volt.
Mint a villám ott termett az ajtónál és miután bekopogott ki is nyitotta azt.
- Mi történt?- vágott rémült fejet ami láttán nem bírtam nem nevetni, ezért gyorsan a szám elé emeltem kezemet kicsit visszafojtva nevetésemet. Ezt láttán Jakenek kisimultak a homlokán megjelenő ráncok és mosolyogva figyelt engem. Miután kellőképpen lenyugodtam, megszólaltam: - Semmi, csak nem tudok kimenni.- hajtottam le szomorúan a fejem és a jókedvem azonnal elszállt amint tudatosult bennem, miért is hívtam be Jaket.
- Ja, oké segítek, és nem szomorkodj, nem sokára jobb leszel, mint újkorodban.- mosolyodott el, miközben felrakta a kezemet a nyakába. Hasonlatán önkéntelenül felnevettem, mert ezt általában, nem emberre szokták mondani, vagy mindenesetre én még nem hallottam volna, hogy egy emberre mondják. Hihetetlen, hogy ez a srác se perc alatt jó kedvre tud deríteni. És ezért is nagyon hálás voltam neki. Szerintem ha ő nem lenne itt már rég mély depresszióba borultam volna, vagy ki tudja.
Másnap anyáék ismét meglátogattak és távozásukkor, ismét bejelentették, hogy holnap is megnézik, hogy hol vagyok, ami azt jelentette, hogy megint a nagyiéknál alszanak.
Egy idő után kopogtak az ajtón és az orvos lépett be rajta mondván van egy jó híre.
- Szóval az van, hogy úgy tűnik, teljesen felépült Skyes kisasszony, ami azt jelenti, ma már el is hagyhatja a kórházat, olyan három óra körül. Addigra kész lesz a zárójelentése.- bólintottam és halványan elmosolyodtam, de közben belülről sok kétség tört rám. Ha elmegyek innen nem biztos, hogy lesz alkalmam többször találkozni Jakkel! Hisz ő egyetemre jár, én meg nem itt lakom. Jake láthatta a kétségeimet, vagy csak a gondolataimban olvas, mindenesetre közelebb csúszott a székkel, megfogta a kezem és biztatóan rám mosolygott.
- Ne félj, lesz alkalmunk még találkozni, biztos vagyok benne. Ha már itt tartunk, megadod a számodat?- kérdezte félénken, ami ismét csak mosolyt váltott ki belőlem. Bólintottam és lediktáltam az elérhetőségemet azután ő is így tett, ezért már nyugodtabban kezdtünk el beszélgetni.
Dél körül behozták az undorító ebédemet, amiről elmondhatom, hogy nem laktam valami jól. De nem nagyon zavart, mert nem is voltam annyira éhes, szóval csak 2-3 kanálnyit ettem.
Egy órakor pedig felhívtam a szüleimet, akik nagy meglepetésemre nagyon örültek annak, hogy máris jól vagyok, és, hogy kiengednek. Meg persze örömmel elvégezték azt a feladatot, hogy ruhát hoznak nekem így már fel is öltözhettem normális ruhába. Az orvosnak igaza volt, pontban háromkor belépett egy nővérke a kórterembe és átnyújtotta a zárójelentésemet.
Kiléptünk a bejáraton, beszálltunk az autónkba és anyáék szerencsére megengedték, hogy Jake is velünk tartson szóval annyival tovább voltunk együtt aminek nagyon örültem.
A nagyiék háza elé érve azt hittem apáék most elfogják küldeni barátomat, de nem így lett sőt azt is mondták, hogy nyugodtan jöjjön be és érezze magát otthon, amit teljes mértékben nem értettem, és bár sosem állt fenn annak a veszélye, hogy fiút hozok a házunkba, még is jól esett, hogy nem küldték el. Tehát négyen beléptünk a roppant unalmas házba és meg sem álltunk a nagyiék szobájáig ahol a szokásos látvány fogadott. A nagyapa az ágy bal oldalán a nagyi pedig az ágy jobb oldalán feküdte és nézték a tévét nagy figyelemmel.
De amint a nagyi észrevett gyorsan kipattant a puha takarók közül és a nyakamba vetette magát. Ez az ölelés nagyon meglepett és megint csak Jakenek köszönhetően nem borultam fel a hirtelen ért mozdulattól, mivel megtartott a derekamnál fogva és erősen tartott mindaddig amíg a nagyi el nem engedett. Aztán mikor meglátja arcomon az értetlenséget beszélni kezd ami még nagyobb értetlenséget vált ki belőlem. Hát tud beszélni! WOW!
- HA elmennék, ne félj visszajönnék, de csak HA elmennék.- nyomta meg minden egyes alkalommal a "há"-t.
- Oké felfogtam, de kérlek már, nem maradhatsz itt a végén az én hibám lesz, ha kialvatlanságtól rosszul leszel, én pedig ezt nem szeretném, szóval kérlek menj haza és aludj egy jót, úgyis nekem is pihennem kell.- dobtam fel azt az érvet ami gondoltam, meghatja. Aha gondoltam.
- Te nyugodtan alhatsz, ha zavarlak ki is mehetek.
- Te hülye vagy?- háborodtam fel.
- Most miért?- kérdésre, kérdés okos.
- Nem azért akarnálak hazaküldeni, mert zavarsz engem, hanem, mert NEKED KELL pihenned.- hangsúlyoztam ki néhány szót, nyomatékosítva a mondandóm.
- Aha, értem, de arról sürgősen letehetsz, hogy haza megyek és itt hagylak.- mondta teljesen komolyan ami miatt el is hittem neki.
- Aludnod már pedig kell, szóval gyere ide- oké, nem nagyon gondoltam meg amit mondtam és amíg el nem jutott az agyamig a jelentése addig nem is volt gond, de miután eljutott elvörösödtem.
- Aha, szóval feküdjek oda melléd és aludjunk együtt?- tudtam, hogy direkt csinálta, ott bújkált az arcán a mosoly. Még jobban elvörösödtem, szinte már felforrtam, így odaraktam hideg tenyerem arcomhoz, hogy lehűtsem. Kezdtem kételkedni a kijelentésemben, viszont tudtam, hogy aludnia kell. Nah most vagy megfutamodom, csak mert ciki ez a helyzet, vagy hagyom, hogy kipihenje magát. Az utóbbit választottam, kis töprengés után.
- Igen.- bólintottam bizonytalanul és meglehetősen lassan. Egy kicsit még mérlegelte a helyzetet aztán végül odajött és befeküdt mellém. Az elején elég kínosnak éreztem ezt a helyzetet, de aztán megint elkezdtünk beszélgetni és feloldódtam, de amint láttam Jake is. Olyan 10 óra körül már kezdtem nem felfogni a mondatatit és már a szemeimet is alig tudtam nyitva tartani, viszont nem akartam neveletlen lenni, hogy elalszom miközben beszél, szóval elkezdtem magam pofozgatni. Oké elég feltűnő volt, ezt tudtam, de nem tehettem mást. Egy idő után ő is észrevett, mert megszólalt.
- Aludj nyugodtan, én is mindjárt elalszom.- mondta kedvesen, amin elmosolyodtam és lehunytam a szemem.- Jó éjt.- köszöntem el, de választ már nem hallottam, mert elraboltak az álommanók.
Egy kitörött ablak és egy földön fekvő lány. A lánynak elterült az enyhén hullámos, barna haja a földön ami kísértetiesen hasonlított az enyémre. Bár a haja a szemébe lógott, de még így is kilátszott alóla kicsit szeplős arca. Egy zöld ujjatlant és egy egyszerű farmer rövidnadrágot viselt.
Riadalmamban felültem. Egyszerre jött a felismerés, hogy az álmomban szereplő lány, én voltam, a balesetem napján. És már megint ez a kitörött ablak. A mozgásomra a mellettem alvó Jake is felébredt kicsit kómásan, de miután észrevette zavarodottságomat, mintha teljesen kiment volna a szeméből, Ő is felült és a hátamat kezdte simogatni megnyugtatásképpen. Ami tényleg jól esett, de mindig ugyanaz a kép kúszott vissza a szemem elé.
- Nem tudok aludni, félek.- jelentettem ki nagyon halkan, inkább csak magamnak, és gondoltam nem hallja meg a mellettem fekvő fiú, de tévedtem.
Egyik pillanatról a másikra körém fonta védelmezően a karját, az elején kicsit összerezzentem, de aztán minden félelmem elszállt és már az a rettenetes kép tárult elém, hanem egy csodálatos rét ahol ott várt Jake. Egy szóval Vele álmodtam, de pszt.
Reggel a függönyön beszivárgó napsugarakra ébredtem, amik az arcomat csiklandozták. Oldalra pillantottam, - próbáltam, nem nagy mozdulatot tenni - és megláttam mellettem a még csendben szunyókáló fiút, mire nagy mosoly kúszott az arcomra. Aztán ugyanúgy óvatosan visszafordultam, és gondoltam kimegyek a mosdóba. Megint csak óvatosan le próbáltam fejteni a derekamról Jake kezeit, de mocorogni kezdett. Miután megláttam összeráncolt szemöldökeit és kómás fejét hangosan felnevettem amit nem nézett jó szemmel, mert kisfiúsan puffogott egyet, aztán átfordult a másik oldalára.
- Jól van na, ne haragudj, csak még meg kell szoknom a fejed.- ugrottam rá, hogy felkeltsem.
- Te hülye vagy?- kiáltotta, de a végét már elnevette amit én sem hagyhattam ki. Miután megnyugodtunk , már tényleg WC-re kellett mennem szóval kikúsztam az ágy szélére és felültem. Most jöttem rá, hogy mióta itt vagyok a kórházba, egyszer mentem ki mosdóba vagy bárhova is, és akkor sem a saját lábamon, hanem Jake vitt ki. DE most egyedül akartam megoldani ezt a feladatot, mert egyszer úgyis vissza kell szoknom, és végül is lábammal nem történt semmi, szóval nem kell félnem.
- Várjál, segítek.- szólalt meg Jake még mindig rekedtes hangon, miután meglátta, hogy a helyzetet mérlegelem.
- Nem kell köszönöm, egyedül kell megoldanom.- ráztam meg a fejem erősítésképpen.
- De még nem vagy készen rá, és ezt te is tudod, én szívesen segítek neked.- most már ki is kelt az ágyból és átjött mellém, ami után elkönyveltem magamban, hogy nem fogok ma egyedül menni. Beletörődtem, mert igaza volt, még nem vagyok készen és ezt én is tudtam.
- De csak támassz nem vigyél.- mentem bele ezzel a feltétellel.
- Jól van.- egyezett bele ő is, egy kis gondolkodás után. Leguggolt, hogy a vállára támaszkodhassak aztán nagyon óvatosan felálltam. Amint megéreztem a testsúlyomat összeestem volna ha Jake nem tart a derekamnál fogva. Hálásan pillantottam rá aztán újra megpróbáltam a saját lábra állást, ami most már sikerült is, bár kicsit bizonytalanul. Eljutottunk a mosdóig ahova bekísért Jake is aztán nem úgy látszott, hogy kiakaródzik menni, szóval megtámaszkodtam magam a mosdókagylón és felvont szemöldökkel néztem Rá.
- Innentől egyedül is menni fog, köszönöm.- mosolyogtam kínosan. Vette az adást szóval egy bólintas kíséretébe kiment az ajtón.
Elvégeztem a teendőimet így már indultam is kifele, de nem jutottam sokáig, mikor megszédültem, így hát miután ismét tiszta lett előttem a kép, visszaballagtam vigyázva, hogy biztosakat lépjek, a mosdókagylóhoz ami, mint már kiderült remek támasztási pontot biztosít. Aztán gondolkoztam egy keveset, hogy hogyna tudnék kijutni innen, de az egyetlen normális válasz Jake volt.
- Jake tudnál nekem segíteni?- kiáltottam el magam miután még töprengtem kicsit, hogy nincs-e más lehetőségem, de sajnos nem volt.
Mint a villám ott termett az ajtónál és miután bekopogott ki is nyitotta azt.
- Mi történt?- vágott rémült fejet ami láttán nem bírtam nem nevetni, ezért gyorsan a szám elé emeltem kezemet kicsit visszafojtva nevetésemet. Ezt láttán Jakenek kisimultak a homlokán megjelenő ráncok és mosolyogva figyelt engem. Miután kellőképpen lenyugodtam, megszólaltam: - Semmi, csak nem tudok kimenni.- hajtottam le szomorúan a fejem és a jókedvem azonnal elszállt amint tudatosult bennem, miért is hívtam be Jaket.
- Ja, oké segítek, és nem szomorkodj, nem sokára jobb leszel, mint újkorodban.- mosolyodott el, miközben felrakta a kezemet a nyakába. Hasonlatán önkéntelenül felnevettem, mert ezt általában, nem emberre szokták mondani, vagy mindenesetre én még nem hallottam volna, hogy egy emberre mondják. Hihetetlen, hogy ez a srác se perc alatt jó kedvre tud deríteni. És ezért is nagyon hálás voltam neki. Szerintem ha ő nem lenne itt már rég mély depresszióba borultam volna, vagy ki tudja.
Másnap anyáék ismét meglátogattak és távozásukkor, ismét bejelentették, hogy holnap is megnézik, hogy hol vagyok, ami azt jelentette, hogy megint a nagyiéknál alszanak.
Egy idő után kopogtak az ajtón és az orvos lépett be rajta mondván van egy jó híre.
- Szóval az van, hogy úgy tűnik, teljesen felépült Skyes kisasszony, ami azt jelenti, ma már el is hagyhatja a kórházat, olyan három óra körül. Addigra kész lesz a zárójelentése.- bólintottam és halványan elmosolyodtam, de közben belülről sok kétség tört rám. Ha elmegyek innen nem biztos, hogy lesz alkalmam többször találkozni Jakkel! Hisz ő egyetemre jár, én meg nem itt lakom. Jake láthatta a kétségeimet, vagy csak a gondolataimban olvas, mindenesetre közelebb csúszott a székkel, megfogta a kezem és biztatóan rám mosolygott.
- Ne félj, lesz alkalmunk még találkozni, biztos vagyok benne. Ha már itt tartunk, megadod a számodat?- kérdezte félénken, ami ismét csak mosolyt váltott ki belőlem. Bólintottam és lediktáltam az elérhetőségemet azután ő is így tett, ezért már nyugodtabban kezdtünk el beszélgetni.
Dél körül behozták az undorító ebédemet, amiről elmondhatom, hogy nem laktam valami jól. De nem nagyon zavart, mert nem is voltam annyira éhes, szóval csak 2-3 kanálnyit ettem.
Egy órakor pedig felhívtam a szüleimet, akik nagy meglepetésemre nagyon örültek annak, hogy máris jól vagyok, és, hogy kiengednek. Meg persze örömmel elvégezték azt a feladatot, hogy ruhát hoznak nekem így már fel is öltözhettem normális ruhába. Az orvosnak igaza volt, pontban háromkor belépett egy nővérke a kórterembe és átnyújtotta a zárójelentésemet.
Kiléptünk a bejáraton, beszálltunk az autónkba és anyáék szerencsére megengedték, hogy Jake is velünk tartson szóval annyival tovább voltunk együtt aminek nagyon örültem.
A nagyiék háza elé érve azt hittem apáék most elfogják küldeni barátomat, de nem így lett sőt azt is mondták, hogy nyugodtan jöjjön be és érezze magát otthon, amit teljes mértékben nem értettem, és bár sosem állt fenn annak a veszélye, hogy fiút hozok a házunkba, még is jól esett, hogy nem küldték el. Tehát négyen beléptünk a roppant unalmas házba és meg sem álltunk a nagyiék szobájáig ahol a szokásos látvány fogadott. A nagyapa az ágy bal oldalán a nagyi pedig az ágy jobb oldalán feküdte és nézték a tévét nagy figyelemmel.
De amint a nagyi észrevett gyorsan kipattant a puha takarók közül és a nyakamba vetette magát. Ez az ölelés nagyon meglepett és megint csak Jakenek köszönhetően nem borultam fel a hirtelen ért mozdulattól, mivel megtartott a derekamnál fogva és erősen tartott mindaddig amíg a nagyi el nem engedett. Aztán mikor meglátja arcomon az értetlenséget beszélni kezd ami még nagyobb értetlenséget vált ki belőlem. Hát tud beszélni! WOW!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése