2. fejezet

2013.11.02

2. fejezet

Halihóó!!!! Meghoztam a következő fejezetet ami remélem tetszeni fog nektek! Nem is húznám tovább az időt, jó szórakozást és írjátok le a véleményeteket!

   Ölel, 

         Kata

 - De anya! - néztem rá kétségbeesve - Nemsokára 18 éves leszek, nem teheted ezt velem. Amúgy meg szerinted itt nem olyan mintha egyedül lennék? Szerinted a nagyiék észreveszik mikor elmegyek itthonról vagy egyáltalán, ha elfelejtenék, hogy itt vagyok, náluk nyaralok, akkor észre vennének? Dehogyis, egész nap a TV előtt fekszenek és nemhogy hozzám, még egymáshoz sem szólnak. Ez lesz életem legrosszabb nyara. Lehet, hogy jó szülők voltak neked... - mutattam végig anyán - ...de nekem nem jó nagyszüleim és ezt bátran merem állítani. Visszatérve az egyedül nem egyedül témára, itt sokkal magányosabban érzem magam, mert az egész városban csak a nagyiékat ismerem és velük is ha egy szót váltok naponta. A nyári szüneteknek szórakoztatónak kéne lennie, de az enyém egyáltalán nem lesz az. - adtam ki magamból az eddig felgyülemlett gondolataimat. -  Nem értem, miért nem veszed észre, hogy eddig sosem éreztem magam jól mikor a nagyiékkal voltam. - apa egy jelentőségteljes pillantást vetett rám, szóval visszanyeltem amit még mondani akartam és elcsendesedtem.

 - Akkor úgy mondom, hogy szeretném ha egy kicsit TE foglalkoznál velük. Nem ők veled. És nekem nincs időm, hogy több napig itt maradjak, ezért kérlek téged. Aggódom értük. - ismerte be anya, én pedig ledöbbentem. Minden lehetőség megfordult már a fejemben, hogy anyukám miért küld ide, de ez az egy eszembe se jutott. Igazából , nem is értem, hogy miért hisz én is féltem apáékat, akkor anya miért ne féltené a saját szüleit. 

 - Jól van maradok, de csak a megbeszélt időpontig. - adtam fel a küzdelmet, mert beláttam, semmi értelme sincs úgyis itt kell rohadnom.Szüleim bólintottak, ezután anya oda jött elém és megölelt miközben a fülembe súgta, hogy "köszönöm", apa is elbúcsúzott egy-egy puszival meg egy jó erős öleléssel. Utána még a nagyiéktól is elköszöntek, kimentek az ajtón, a kocsi felé véve az irányt, ahova én is kikísértem őket.Egy utolsó búcsúzást követően, beültek és elhajtottak.

 Visszamentem a házba, bekukkantottam a hálóba, hogy minden rendben van-e és mivel mindent úgy találtam, mint előtte felcaplattam az emeletre, ott pedig bementem a "szobámba". Elkezdtem kipakolni a szekrénybe amit előbb inkább kiporoltam egy zsepivel, mert volt egy erős gyanúm, hogy körülbelül én használhattam utoljára ami bizony tavaly nyáron volt, szóval jól ellephette a por. 

 Ezzel kb. elment 1 óra, és bár reménykedtem benne , hogy több fog eltelni sajnos csalódnom kellett. Be kellett látnom, hogy itt nagyon hosszú lesz ez a másfél hónap. Gondoltam megágyazok, hogy ne este kelljen ezzel foglalkozni, szóval a folyosón lévő szekrényből kiválasztottam egy számomra kedves paplant, párnát, meg huzatokat aztán visszaballagtam a lépcsőtől a második ajtóhoz és elkezdtem megágyazni. Ezzel is sajnos csak fél óra ment el amitől már kezdtem megőrülni, mert egyáltalán nem akartam, hogy ilyen hamar végezzek, sőt még direkt lassan is csináltam mindent, de így sem volt jó. Egy ideig még bámultam magam elé, hogy mivel is tudnám kitölteni az időt, és arra jutottam, hogy elmegyek sétálni. Így is úgyis szerettem volna megnézni, hogy változott-e valamit a  "város" és most úgy éreztem, hogy épp itt az ideje. Lerobogtam a lépcsőn és miután megbizonyosodtam róla, hogy a nagyiék jól vannak és persze miután szóltam nekik, hogy elmegyek, már mentem is ki az előszobába, hogy felvegyem a cipőmet. Amint végeztem ezzel a feladattal, kiléptem a friss levegőre és a főtér felé vettem az irányt. Abban reménykedtem, hogy ott kicsit nagyobb lesz az élet. Olyan tíz perc alatt ott is voltam és úgy éreztem, itt az ideje enni valamit, mert a mai nap folyamán nem lesz már rá alkalmam, hacsak nem főzők valamit. Azt kéne tennem, de ahhoz be is kéne vásárolnom. Eldöntöttem magamban, hogy hazafelé majd beugrom a boltba.Beugrottam egy pékségbe és vettem egy pogit amit séta közben el is kezdtem majszolni.

 Egyszer csak egy váratlan dolog történt. Csak egy rántást éreztem, de azután már semmi. Teljes sötétség.