2013.10.31.
1. fejezet
Sziasztok!!! Meghoztam nektek az első fejezetet, amiben még jobban megismerhetjük a főszereplőt és persze a családját. Remélem tetszeni fog. Jó olvasást és jó szórakozást!
Hogy miért gondolom, hogy ez lesz életem legszörnyűbb, leghosszabb, és legunalmasabb nyara? Talán azért, mert a szüleim kitalálták, hogy majdnem 18 (!!!) évesen nem maradhatok otthon egyedül miközben ők dolgoznak. Mert ki tudja miket művelnék? Hát igen köztudott, hogy a szüleim, még mindig azt hiszik, hogy 5 éves vagyok. Ez egyszer meg is kérdeztem és azt mondták, hogy nekik túl gyors, szóval majd ha ők készen lesznek arra, hogy én felnőjek, akkor majd bejelentik, és nyugodtan felnőhetek. Amúgy csak mondom, hogy nem őrültek csak néha a velem kapcsolatos dolgokba, mint például ez.
Visszatérve a nyárra, elmondom mi lesz a programom. Igen az ÉN programom amit nem is én szerveztem. Szóval holnap délután -utolsó iskolanapon- indulok a nagyszüleimhez. Az igaz, hogy ennek más ember vagy unoka nagyon örülne, de csak azért, mert az ő nagyszüleik nem olyanok, mint az enyémek. Például, miközben más nagymama olyan finomakat főz az unokájának, aközben az én nagymamám, akkor is ha főz, ehetetlent csinál. De az sem biztos, hogy főz. Ezért a nyár alatt mindig oda kell a legtöbb pénzt vinnem ha nem, éhen halok. Ezt már megtanultam...Aztán miközben a többi nagyszülő egész álló nap jártatják a szájukat és érdeklődnek a hogylétedről, addig az én nagyszüleim egész nap az ágyban fekszenek a hülye sorozataikat nézve és körülbelül a "szia" az egyetlen szó amit váltunk egymással.
Tehát az őskorban másfél hónapot fogok tölteni aztán irány a szintén dög unalmas nagynénémhez, aki egész nap a kutyájával foglalkozik. Aki tényleg cuki meg minden, Zsömlének hívják, de azért mégis, egyszer ha találkozunk egy évben. Foglalkozhatni kicsit többet velem. Na mindegy itt két hetet fogok tölteni. Már alig várom! Remélem érzitek a szarkazmust.
Holnap van az utolsó nap az iskolában, sajnos. Pontosan sajnos. Mondjuk ezt nem azért mondom, mert nagyon szeretem az iskolát. Sőt! Utálom, de mégis ha most választanom kéne a nyaram és az iskola között biztos az iskolát választanám. Mert mindenki nagyon bunkó velem, ebből pedig lehet tudni, hogy nincs egy barátom sem, ami egész eddigi életemre rányomta a bélyeget. De azért, van egy bátyám, aki mindig próbált megvédeni a "barátaimtól", amiért mindig is hálás leszek neki.
***
Reggel a telefonomra beállított zenére ébredtem. Amilyen gyorsan csak tudtam kikászálódtam az ágyból és befutottam a fürdőszobába, elvégezni a reggeli teendőimet.Miután azzal is kész lettem felkaptam a táskámat (ami szinte teljesen üres volt) és lesiettem a lépcsőn. Egy tálba öntöttem müzlit meg tejet, gyorsan megettem, aztán fogat mostam és már indultam is a suliba. Olyan negyed óra múlva oda is értem. Felmentem a tantermünkbe, majd leültem a helyemre, és csak bámultam ki a fejemből. A csendes elmélkedésemet egy előttem ugrándozó alak törte meg és úgy tűnt, mintha valami roppant fontos dolgot akarna mondani. "Nagy" kedvel rákérdeztem, hogy mit akar -ahogy láttam csak erre várt- ő pedig azt mondta , hogy örül annak , hogy az egész további életében nem kell látni a ronda pofámat. Hát jó, én csak bólintottam egyet, tudtára adva, hogy felfogtam amit mondott.És bár majdnem elsírtam magam tudtam, hogy ezt a napot még ki kell bírnom. Emlékeztek mikor azt mondtam nektek, hogy sajnos vége az iskolának? Na most már rájöttem, lehet jobb lesz, hogy vége.
Hogy mit fogok a nyár után csinálni? Még nem nagyon döntöttem el, de azt tudom, hogy egyetemre nem szeretnék menni. Most nehogy azt higgyétek, hogy nem szeretnék okos lenni, csak inkább nyelveket tanulnék és azzal remélem, hogy tudok is majd mit kezdeni.
Mikor véget ért az utolsó óra is, gyorsan kiindultam a teremből, de valaki utamat állta. Amy volt az és tök kedvesen megszólalt:
- Szép nyarat,és sok sikert az életben, remélem még összefutunk valamikor.- furán néztem rá, de őszinte mosolyát látva én is fölfelé görbítettem ajkaimat és válaszoltam neki.
- Köszönöm, neked is jó nyarat és sok sikert. És legkésőbb az osztálytalálkozón találkozunk.- bólintottam megerősítve mondandómat. Még egy ideig mosolyogtunk egymásra aztán hátat fordított nekem, elindult kifele én meg követtem le a lépcsőn egészen az iskola kapujáig ahol még egy gyors "sziát" mondtunk egymásnak aztán én elindultam balra ő pedig a másik irányba. Hazafele még sokat gondolkodtam a nagyon rövid párbeszédünkön. Tudom most biztos azt gondoljátok, hogy ez semmi nem volt, de nekem mégis sokat jelentett.
Az utcánkba érve, fellélegeztem és örültem, hogy vége a sulinak, jobban mondva az egész giminek. A házunkhoz érve elővettem a kulcsokat és bementem a biztonságot adó otthonomba, ahol még sosem ért bántódás. Egy pohár víz megivása után, felcaplattam az emeletre, kinyitottam a szekrényemet meg az ágy alól előhúzott bőröndömet és elkezdtem pakolni, mert elvileg 5-kor, mikor anyáék hazaérnek egyből indulunk a nagyiékhoz. Éljen! Mikor kész lettem, levittem a bőröndömet az előszobába és ledobtam magam a kanapéra, mert még így is volt egy órám. A TV-t csak kapcsolgattam semmi nem kötötte le a figyelmemet , végül valami szörnyen csöpögős filmnél leragadtam, mert még mindig az volt a legjobb. De szerintem a felénél elaludhattam, mert egy nagy ajtócsapódásra tértem ismét magamhoz. Amúgy aki kellemesnek nem mondható módon felébresztett az a bátyám volt, akin lehetett látni, hogy tiszta ideg, és inkább még én sem szólítottam meg, meg hozzá sem értem, nem akartam, hogy rajtam vezesse le dühét. Úgy gondoltam, hogy miután picit lenyugodott majd rákérdezek, hogy mi történt. De nem kellett ezt tennem, mert negyed óra után már jött is le, levágta magát mellém és többször kinyitotta a száját aztán mégis visszacsukta.
Tudtam, hogy valamit mondani akart, csak nem tudja elkezdeni.
- Nyugodtan mondjad - küldtem felé egy bíztató mosolyt. Biccentett egyet gondolom azt jelezvén, hogy oké elkezdi vagy lehet csak köszönet akart lenni.
- Szóval ma elmentem Sarahoz, csak így, gondoltam örülni fog nekem...- na, itt már gondoltam, hogy mi fog következni, amúgy Sarah a barátnője - ...becsöngettem , ő pedig kinyitotta az ajtó, elég zavart arca volt, amit nem értettem és nem is tűnt nagyon úgy mintha örült volna nekem. Akkor még nem tudtam, hogy miért, de most már tudom. Felmentünk a szobájába, bejelentette, hogy elmegy tusolni, addig gondoltam csekkolom a netet, mert az én laptopom tönkre ment, és mivel már hallottam a víz csobogását , tudtam, úgysem hallaná meg ha megkérdezném, így engedély nélkül nyitottam fel, ahol egyből a facebook jelent meg, azon belül pedig egy ablak ugrott be. Az utolsó szó amit elküldött a fickó a "szeretlek" volt. - ahogy bátyám végig mondta ezt, a szeme megcsillant könnyektől. De folytatta: - Erre meg néztem, hogy Sarah mit válaszolt neki, hát nem kellett volna. Mert azt írta, hogy "én is szeretlek". - most már ki is csordult egy könny a szeméből . Már nyitotta volna a száját, hogy tovább mondja, de csapódott a bejárati ajtó és anyáék léptek be a nappaliba. Bátyám gyorsan felpattant és az emeletre sietett, gondolom nem akarta, hogy apa vagy esetleg anya meglássák ilyen állapotba. A helyében én is elhúztam volna a csíkot.
- Sziasztok!- szalutáltak, de a végét csak halkan mondták amint meglátták, hogy szeretett fiuk elviharzott. Áhh kicsit sem volt feltűnő!
Viszont arra kíváncsi lettem volna, hogy mit csinált Mike miután meglátta ezt, elviharzott egy szó nélkül vagy próbáltak beszélni. Meg az sem fért a fejembe, hogy Sarah akin mindig látszott, hogy iszonyatosan szereti a bátyámat megcsalta volna. Ennek utána fogok járni, határoztam el magamban.
- Indulhatunk?- tette fel anya azt a kérdést amitől most a falra tudtam volna mászni. Pont most mikor ki kellett derítenem ezt az ügyet, meg pont most mikor Amy tök kedves volt velem? A francba már!
- Persze!- válaszoltam nagyon lelkesen.
- Oké akkor hozd le a csomagod és indulunk.- mondta nagyon lelkesen én pedig nem akartam lelombozni, szóval bólintottam és elindultam fel a szobámba akkor is ha már lehordtam a cuccomat. Remek alkalom volt úgymond elbúcsúzni a szobámtól ami annyiból állt, hogy még egyszer utoljára szemügyre vettem halványzöld falait, az ablak alatt lévő rendben tartott íróasztalom és a szépen beágyazott ágyamat. Szerettem mikor egy utazás után hazaérek és mindent rendben találok, ezért is szenteltem sok időt tegnap, arra, hogy rendet rakjak.
Hat óra volt mikor mindannyian beültünk az autóba. Hát igen nem sikerült ötkor elindulnunk, de erre számítottam, mert köztudott, hogy a szüleim nem tudnak egy eltervezett időpontba elindulni. A bátyám nem jött velünk és bár anyáék azt akarták, hogy elkísérjen minket, én megértettem, hogy nem akar és apa is teljesen egyetértett, mert ő is belátja, hogy szörnyen unalmasak. Csak ezt anyának sosem mondja, szóval úgy kell tennie, mintha az ő oldalán állna. De titkon a mi szövetségesünk.
Három órányi unalmas utazás után megálltunk a már jó ismert azt is unalmasnak mondható fehér kockaház előtt és kiszálltunk. Úgy látszik a mostani mondataimban gyakran fog szerepelni az "unalmas" szó. Amint beléptünk a házba és a nagyiék hálójába, találjátok ki mit csináltak? Hát persze, hogy tévéztek, fekve és némán. Azt sem értem, hogy ha beszélnek is mikor? Mert én sosem láttam őket "csevegni".
- Sziasztok -mondta anya , jelezvén, hogy itt vagyunk, mert vagy nem vették észre vagy csak egyszerűen nem érdekelte őket. Nagyapa biccentett egyet a nagyi meg valami olyasmit motyogott, hogy "nem rendeltünk semmit". Szem forgatva elhúztam a bőröndöm a "szobámba" és amíg itt vannak anyáék gondoltam kiélvezem a társaságukat. Mondjuk bevallom nem a legjobb társaság, de most egy ideig ennél csak rosszabb társaságban lesz részem szóval leballagtam az emeletről. Anyáék az étkezőasztalnál ültek és maguk elé meredtek. Na de jó azt hittem, legalább ők beszélnek egymással.
- Áhh itt vagy kicsim!- kiáltott fel anya boldogan amint megpillantott vagy inkább csak meghallotta közeledésem. - Apáddal azt gondoltuk, hogy indulunk haza itt úgy sincs már semmi tennivaló.- most kezdődik a vég, gondoltam magamban, mert ez volt az igazság. Mintha úgy láttam volna, hogy anyának mehetnékje volt, ami valljuk be elég fura, hogy a saját szüleitől és a saját szülőházából akar minél előbb eltávozni. Szerintem most kezdi el felfogni, hogy igazunk volt nekünk apával.
- Éljen,ti menekültök, de azért engem itt hagytok mi?! Hát kösz.- emeltem fel a hangom, de aztán gyorsan nyugalmat erőltettem magamra, és átváltottam könyörgőre. - Kérlek, ne hagyjatok itt! - néztem apára, akinél mintha együttérzést véltem felfedezni a szemében.
- Kicsim, nem hagyhatunk otthon egyedül , tudod jól, hogy a bátyád is elutazik, mi meg dolgozunk.-wow anya beleegyezne abba, hogy hazamenjek, ha nem lennék egyedül?
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése